Bejegyzések tőle admin

Népmozgalom indult

Bár nem közvetlenül a Cselekvő Generációk Projekt programeleme, a 2017-2018-ban megrendezett Pajtaszínházi Szemle nem várt közösségi folyamatokat generált a térségben. Mint ahogy arról előzőleg beszámoltunk, projektünk programjai nagy aktivitást mutattak a résztvevő települések körében. Ezek a települési és generációs kapcsolódások erős közösségfejlesztő hatást fejtettek ki, megismertük és támogattuk egymás munkáját, programjait. 2017-ben a Pajtaszínház Programban […]

Zselici Tündérkert Programok

Somogyapáti Dióspusztával, Somogyviszló és Vásárosbéc a tagja a Tündérkert Programnak a Zselicben. Őshonos gyümölcsfafajtákat mentenek és telepítenek, valamint újratanítják az elfeledett technikákat, oltást, szemzést, magról ültetést. Zselici Tündérkert Nyílt Nap 1.- Somogyapáti 2018.11. Kicsik és nagyok vettek részt a Zselici Tündérkert program nyílt napján, hogy Somogyapáti csemetekertjébe újabb kis fákat ültessenek. Zselici Tündérkert Nyílt Nap […]

Helytörténeti Vetélkedő – Vásárosbéc 2017.10.05.

2017.10.05.14.00-tól : Országos Könyvtári Napok keretében a Virágóra Alapítvány Cselekvő Generációk Programjának, Helytörténeti Vetélkedő programeleme VÁSÁROSBÉCEN Köszönet a résztvevőknek! Köszönet a zsűrinek a pontos és kitartó munkáért, Miszler Tamásnak a Csorba Győző Könyvtár igazgatójának és Vasváry Gergelynek, Hirsch Gabinak a Szigetvári Városi Könyvtár képviselőinek. Köszönjük a könyvtámogatásokat is! Köszönjük mind a nyolc településnek (Almamellék, Apáti, […]

Kézműves Fesztivál – Magyarlukafa 2017.09.23.

Nagypapák és Nagymamák adták át tudásukat a fiatal generációnak. Tanultunk például tojást festeni gicával, csuhézni, népi játékokat készíteni, kürtős kalácsot készíteni stb.Láthattunk helyi érték kiállítást szőttesből terítőkből valamint kismesterség bemutatót.A Zselici Tündérkert is bemutatkozott.  

Idősek Napja – Vásárosbéc 2017.09.02.

A Cselekvő Generációk program támogatta a Vásárosbéci Kék Nefelejcs Klub nagy rendezvényét az Idősek Napját. A 100 fős, kiváló rendezvény sikerét nagyban meghatározta a sok önkéntes önzetlen munkája, a finom ételek-italok és színvonalas előadások. Kicsi és nagy jól érezte magát az éjszakába nyúló rendezvényen.  

Patapoklosi Mesefesztivál – 2017 08.15

Nagyszülők és unokáik meséi programelem A III.Patapoklosi Mesefesztiválon új program került hagyományteremtő jelleggel bevezetésre: az egyéni mesemondókon és a Vásárosbéci Színjátszó Kör előadásán kívűl, nagyszülők és unokák közösen meséltek a nagyszámú közönségnek. Természetesen a sikerük sem maradt el. A Cselekvő Generációk projekt különleges ajándékcsomaggal jutalmazta az előadókat.

Elszármazottak Találkozója – Vásárosbéc 2017.május 13.

Virtuális közösségből valóság A Baranya megyében elsőként indított Ifjúsági Értékőr Program nem várt eredményeket is hozott a kétszáz fős zselici zsáktelepülésen, Városbércen. A fiatalok múltbeli értékfeltáró munkája és az interjúk során olyan képek, történetek kerültek elő a településről, itt élőkről, melyek sokak számára voltak kiemelkedő jelentőségűek. Vásárosbéc közösségi oldalán egyre több fotó, történet került feltöltésre, […]